2017. szeptember 27., szerda

2017 tavaszi nyári kedvencek – 4. felvonás: smink az ajkaknak



A címből is látható, a kedvenc rúzsokról lesz szó, és pont hetet sikerül felkapni, így a 7 kedvenc aktualizálása is ez egyben.


A klasszikus krémes rúzsok azt hiszem nem az én világom. A nude színek sem, úgy nézek ki tőle, mint egy partra vetett vizi hulla. A pinkek, lilák állnak jól, és van egy-két kakukktojás, csak mert szeretek még magamnak is ellent mondani.

A rúzsokkal kapcsolatban az az alap elvárásom, hogy a munkanapomat egy frissítéssel szépen bírja. Ebéd után egy kis után adagolás és ennyi. Az hogy vízálló, csókálló, barack ízű vagy rózsaillatú az nem szempont.


A fogaim nem lettek szebbek, sőt. Ebbe csak halkan beletörődünk, és még mindig király nekem van mivel enni, másnak meg nincs. A szám formája, hmm, jó napokon kimondottan szeretem magam, rosszabb napokon nyilván nem. Nem a divatnak megfelelő a formám, na bumm, ez még oké. Amit nem szeretek, hogy nincs egy szép éles elválás felül a sima bőr és az ajak színe között. Ha nem teszek a bőrre a fikacsúszda körül elég alapozót, konkrétan úgy tud kinézni, mintha a rúzs kenődött volna el. Megtanultam vele élni, elfogadni.

Ez a kis kitérő azért van ide iktatva, mert addig, amíg nem békélsz meg a sárga és esetleg hiányos fogaiddal, nem fogadod el a szájformádat nagyjából jónak, és nem örülsz annak, hogy van mivel enned, addig a Tom Ford rúzsa sem fog semmi pluszt hozzáadni a napodhoz. Illetve, csak azért, mert mostanában ha van természet adta alapja, ha nincs, mindenki szopós XXL-es vagy XXXL-es ajkakat rajzol, vagy szilikonoztat magának, attól az én szám pont olyan jó, a tiéd is pont olyan király, mint másoké. Mondjuk, lehet ártatlanabb.

Nézzük a konkrétumokat!

Ahhoz, hogy a rúzsom egész nap ott legyen, és tartson a kezdés az Urban Decay Utimate Ozone Multipurpose Primer Pencil. Ez 19 CAD és 2,8 gramm, tehát ColourPop ugyanilyen terméke sokkal gazdaságosabb, és majdnem ugyanilyen. Ezt én rögtön az alapozó után használom. Nem igazán szárad vagy ivódik a bőrbe, de ha ott ül egy kicsit a cerka előtt, azt jobbnak gondolom.


Ha egy terméktípust kéne megnevezni, hogy miből vettem a legtöbbet idén, akkor az tuti, a szájceruzák lennének. Jött haza élénk pink, sötét lila, barnás szín és egy pár nude. Rúzsból a nude nem játszik, de ceruzából hasznos, mert 254 rúzsceruzát nem szeretnék venni.

Első kedvenc a ColourPop Lippie Stix Climax Matte X rúzsa. Ha emlékeztek tavaly ebből a cuccból volt nyereményjáték, nem tudom, aki megnyerte használta-e nagyközönség előtt.
Tehát ez a Climax a képeket inkább kékebb, mint lila, rajtam pedig még lila és nem kék. Ez azért neccesen bírja az egész napot, ebéd után inkább leszedem a belsejét, és az újra felteszem, így nem morzsálódik. A ColourPopnak ennél a darabnál vannak kényelmesebb Lippie Stixei, viszont a szín kaszál. 5 dollár, 1 gramm.


Következik az én „nude” színem. OFRA Long Lasting Liquid Lipstick a színe pedig Cape Town. Az OFRA folyékony rúzsokról nem véletlenül csak csupa jót lehet hallani. Pont olyan, amilyenre nekem kell, hogy egy rúzs legyen. Tart, sokáig, kis rásegítés ebéd után. Közel mattnak néz ki, de nem szárad fájdalmasra, sőt nem szárad meg. Egyáltalán nem morzsálódik, mert meg sem szárad. A színe élénk, szépen fed, könnyen lehet vele dolgozni. A honlapjukat végre megcsinálták vásárlóbarátra, sokkal könnyebb színeket nézegetni, mint korábban. 20 amerikai dollárért kapunk 6 grammot egy igencsak szép és masszív csomagolásban.
Kiegészítés: a sima rúzsaik semmire sem jók kb, alig van színük, az pénzpocsékolás.


Most jön az, amire szerintem senki sem számít. Egy vibráló narancs. Ehhez azért kell, hogy pont olyan hangulatom legyen. A ColourPop Ultra Satin Lip szériájából a Cozy színéről van szó, ami olyan dolog, hogy 6 dolláros áron még bátran bevállaltam,és mint kiderült, jól tettem. A tubusban és a netes képeken sem néz ki annyira narancsosnak, mint amilyen rajtam. És tényleg világít. 3,2 gramm, a csomagolása egyben van, csak lekopik a felirat. Nude cerkával használom, ehhez az egyhez nem vettem narancs cerkát. Az Ultra Satin széria nem rossz, nem szárítja szét úgy az ajkakat, de azért nem mondom, hogy 10 óránál többet szívesen töltenék el vele.


Érkezik még egy lila, mégpedig a Coloured Raine Matte Lip Paint és a szín Kiss Me.
4 grammot kapunk 17 dollárért, és egy bomba lila színt. Na, ő egy olyan rúzs, hogy az a radírozás kell, hogy megtörténjen, és előtte este egy jó adag ajakápolóval kell aludni és akkor szép marad egész napra. Nem állítom, hogy a legesleg formula, de itt mondhatjuk, hogy a szín kárpótol.
A Coloured Raine-nek van még egy csomó olyan színe, ami egyszerűen kell.


Az Urban Decay itt két rúzzsal is a top 7-be került. Az első Urban Decay Vice Lipstick rúzsom a Pandemonium Mega matte finissel, egy világosabb és élénkebb lila. Ezt sokszor láthattátok képeken, nagy kedvenc. Bírja egész nap, akár cerka nélkül is csak rohanosan. 


A másik UD rúzs az 1993 a Comfort matte szériából. Igen, még egy meglepetés, ez középbarna. Ezt nem én választottam, ez a Sephora által összeválogatott nude dobozban volt. Ők válogattak hozzá egy Estée Edit barna cerkát is, ami meglepően jól működik, de magamtól nem vásárolnék a márkától. Szóval van egy barna rúzsom, ami kimondottan jól megy az örült zöld szemsminkhez. Nem szoktam hallani egy kimondott rúzsra, hogy dicsérik, végül is 40 lila van, de ezt az egy barnát sokat megjegyezték. Lehet azért csak, mert más.
21 CAD a 3,25 ml, ja és a csomagolásuk nagyon menő és lényegében atom biztos.


Végül egy másik zseniális vásárlás következzen, a Bite Beauty Amuse Bouche Lipstick-je a Spritzer színben amire azt írják Plum Rose, hát egy jókora önbizalommal rendelkező hűvös lilás rózsaszín. Azt a mennyiségű önbizalmat, amit ebbe beletettek, azt át is adja. Az egyik legkényelmesebb legjobb rúzsom. 30 CAD a 4,35 gramm, amivel a drága rúzsok közé sorolom, de nagyon megérte. Vettem még egy csomó kisebb kiszerelésűt karácsonykor és tavasszal, azok nagyon praktikusak, mert a nagy sosem fog elfogni. A csomagolása ennek is szuper menő, viszont a neve feliratán kívül nincs rajta színindikátor.
A folyékony verzióját biztosan be fogom szerezni, nem mintha nagyon nagy szükség lenne rá, de érzem, hogy jó lesz.


Ők lennének a legjobbak valamilyen ok vagy okoknál fogva. Van, hogy a szín a jobb, van, hogy az állag, van ahol minden tökéletes. 

Visszafelévan a listához képest
BiteB, UD, UD, Coloured Raine, CP Cozy, OFRA, CP Climax


Kinek mi mostanában a kedvenc színe?
Vannak kimondottan nyári rúzsaitok és külön téliek?
Folyékony vagy hagyományos?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon egyet kell értenem a bevezetővel, ezzel ki kellene plakátolni, hátha kevesebb önbizalomhiányos egyébként gyönyörű nő lenne a világon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erősen nevelem is a napi környezetem arra, hogy rájöjjenek mennyire király emberek és szépek és okosak.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány